Tábor 2010

Sziasztok!
Ezúton is köszönöm Nektek azt a szeretetet, amely öleléseitekben érződött, szemetekben tükröződött és szavaitokkal érintett meg.
Örömmel tölt el, ha Rátok és az együtt töltött időre gondolok. Mélysége volt és én belezuhantam. Bár eleinte visszatartottak a fizikai korlátaim.
Köszönöm a noszogatást is! Vagy nevezhetjük pozitív visszajelzésnek is. Újra megvallom, hogy nagy szükségem van a megerősítésre és a kritikára is. És amikor lassúnak tűnik a reakcióm, akkor az egészséges kétely munkálkodik bennem.
Két fontos felismerést hozott ez a tábor nekem. Az egyik, hogy önmagamon kívül senkinek sem kell megfelelnem. A másik, hogy ezt alázattal tegyem. Azóta van is módom ezeknek a felismeréseknek a gyakorlati megvalósítására. Persze a megvalósítás még nem mindig sikerül, de alakul és legalább észreveszem, amikor nem sikerült.
A Szeretet Iskolája nem könnyű út! Ha jól emlékszem egy zen tanítótól olvastam, hogyha választani kell egy könnyebb és egy nehezebb út közül, akkor az utóbbi az üdvös! Hát én a nehezebbet választottam, akárcsak Ti!

Ölel: Mis!

Tábor 2010


Sziasztok!
Én is nagyon köszönöm, hogy veletek lehettem az idén is, bár csak a második táborom volt, de kimondhatatlanul nagyot léptem előre a tavalyi állapothoz képest! Ezt részben nektek és Lacinak köszönhetem, még ha a munka oroszlánrészét nyilvánvalóan nekem kellett is elvégeznem. Köszönöm, hogy a B.T. tagja lehetek:) Életem legjobb döntése volt, hogy másfél éve csatlakoztam hozzátok. Az idei tábor és az azt megelőző hónapok legfontosabb tanulsága számomra, hogy az igazi szeretet nem szabhat feltételeket, nem támaszthat elvárásokat! Ha erre tudatosan ügyelek, a környezetemben élők -felszabadulva a nyomás alól- szinte automatikusan simulékonyabbá válnak. Ez nagyszerű felfedezés számomra és azóta is működik minden hétköznapi élethelyzetben. Ha úgy tetszik, kezdek olyan emberré válni, akivel megnyugtató együttélni, legyen szó a páromról, a gyerekeimről, vagy a tágabb családomról.
Bár a család bővülése folytán jövőre kissé komplikáltabb nyaram lesz, abban biztos vagyok, hogyha nem is résztvevőként, de kísérőként szeretnék a tábor lakója lenni ismét, hogy a közeletekben lehessek, mert szükségem van a szeretetekre!!! Köszönöm, hogy vagytok nekem és neked Laci hálás vagyok a lehetőségért, amit idén is megadtál nekem!
Nagyon szeretlek benneteket: Lia

0 közelgő program
  • Nincs közelgő esemény
Események
« 2012.02. »
hkszecspszov
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829